TE szemszöged
Mindig azt hittem,hogy mi ketten összetartozunk,hogy örökre együtt leszünk.Mekkorát koppantam,istenem.Minden akkor kezdődött,amikor megismertem ChangJo-t.Először csak barátok voltunk,aztán ez átalakult valami sokkal mélyebb dologgá.Szerelemmé.Sülve-főve együtt voltunk.Mindent megosztottam vele..a bánatomat,örömömet...de mint minden kapcsolat ez is kihűlt egy idő után.A legszörnyebb viszont az,hogy az én részemről még mindig tiszta szívemből szeretem,még ha miatta szenvedek most a legtöbbet is.Emlékszem..tisztán emlékszem arra a bizonyos napra,amikor minden rosszra fordult köztünk.
5 nappal ezelőtt:
Siettem szerelmemhez,amilyen gyorsan csak tudtam,mivel percre pontosan tudom,hogy mikor vannak vége a próbáinak,ezért sietnem kellett,hogy még előtte odaérjek lakására.Előkotortam a kulcsot,amit nem sokkal a féléves együtt létünk után másoltatott nekem,és becipeltem a két hatalmas szatyrot,amik tele voltak ChangJo kedvenc ételének alapanyagaival.Nagy nehezen leügyeskedtem magamról lenge kabátomat és lassan,botorkálva kerestem meg a falon található villanykapcsolót.Mikor végre fellélegeztem,hogy sikerült félig a kis tervem,olyan látvány fogadott,amitől kétszer kivert a víz és háromszor megállt a szívem.Női ruhadarabokkal szemezgettem a földön szanaszét,és nem a sajátjaimat láttam..ó nem..ezek teljesen idegenek voltak számomra,de gondoltam ChangJo-nak már ismerősebbek lehettek.Feldúltan,izgalommal és pánikkal telve vettem az utamat ezúttal a hálószoba felé.Nesztelen járásomnak köszönhetően,ahogy közeledtem az ajtó felé,egyre hangosodó nyögéseket hallottam.Szinte levegőt se mertem venni.Az ajtót résnyire nyitottam,és a látvány egyszerűen annyira lesokkolt,hogy egy halk sikoly hagyta el sírásra görbülő ajkaimat.Megcsalt.
Hirtelen beleborzongtam a gondolataimba.Egy könnycsepp gördült végig kipirosodott arcomon,ahogy megint az ismerős lakás felé igyekeztem,de már semmi sem köt ahhoz a helyhez,már csak az ott maradt holmijaim miatt vettem rá magam a viszontlátásra.
-_________________,te vagy az?-hallottam szerelmem hangját,miután bevágtam magam mögött a háló ajtaját.
Sietősen kapkodtam össze kabátomat,kulcsomat és telefonomat,amelyeket mindig ChangJo-val közös képünk mellé szoktam rakni,a szekrényre.
A sírás mardosta torkomat,de nem akartam gyengének mutatkozni.Lépteket hallottam magam mögött,ahogy már a cipőmet vettem fel.Hirtelen erős karok között találtam magam.
-Ne menj el,hidd el megtudom magyarázni.-suttogta fülembe.
-Megtudod?-őrjöngve szakadtam ki karmai közül.
Szembe találtam magam vele.Egy szál alsóban állt csak előttem,de nem érdekelt,hogy mennyire szexin nézett ki..akkor sem fogok elgyengülni.
-Bébi,ugyan már,ez..ez..-közelített felém,széttárt karokkal.
-Ez?Ez mi?Megcsaltál,te utolsó féreg..gyűlöllek.-nem bírtam tovább..elsírtam magam.
-Ne mond ezt..tudom,hogy szeretsz,ahogy én is téged..én..tudom,hogy egy marha vagyok,de..-nem bírta befejezni,mivel égett az arca.Felpofoztam.
-Mi folyik itt?-jött ki sipítozós hangjával a kis lotyó.Azonnal elpárolgott a maradék önuralmam is,amikor megláttam a pólómban..és ahogy odalibbent a megszeppent ChangJo mellé..felfordult a gyomrom.Egy igazi plázapicsával csalt meg ez a barom?
-Úristen,jól vagy Changie maci?-simogatta fiúm arcát.
-Hogy..minek nevezted?-elnevettem magam a hülye kis libán.
-Ilyen vicces ez neked?Nekem inkább az poénos,hogy én kellek ChangJo-nak,hogy jól érezze magát.-
És csatt..még egy pofont kiosztottam,de ezentúl a kis cicusnak.Kikerekedett szemekkel pislogott rám.
-Viszlát.-elindultam kifelé.Már az ajtót nyitottam,mikor valaki megint megakadályozott távozásomban.ChangJo fogta meg karomat.
-Ne menj el,kérlek.-sírt.-Nem tudok nélküled élni.
-Úgy látom menni fog.-néztem a kis hálótársára,aki a háttérben hisztizett.-Felejts el,ahogy ma este is akartál.-majd erősen elrántottam kezemet és már el is tűntem onnan.
Onnan..most pont oda tartok.Már az ajtóban állok,amikor elkap a sírógörcs.Lecsúszok az ajtó melletti falon és csak csöndben sírok.Pár perc múlva ajtó nyitódásra figyelek fel.Csiga lassan emelem fel arcomat és azonnal összetalálkozik Vele tekintetem.Megtörtnek láttam és fáradtnak..az nem lehet,hogy miattam ilyen?!Hiszen olyan könnyedén megcsalt..nem értem..
-___________,hát visszajöttél hozzám?-örült meg,majd sírva felrántott karjaiba.Ölelt..percekig csak ölelt és én annyira gyenge voltam,hogy nem volt erőm ellökni magamtól,de valahogy nem is akartam.Hiányzott.Őrülten hiányzott már.
-Csa...csak a cuccaimért jöttem.-szipogtam,miután elengedett.Elindultam be a lakásba.
-Ne..ne csináld,komolyan csak ennyi miatt jöttél?-hüledezett és láttam,könnybe lábadt szemeiben a megbánást.
-Mi miatt jöttem volna?Itt nincs számomra semmi.
-Ne mondj ilyet,te is tudod nagyon jól,hogy én mindig itt vagyok neked.Én megőrülök nélküled.Értsd meg,hogy az életemnél is fontosabb vagy nekem.Az a lány..egy kibaszott nagy hiba volt az életemben,de hidd el ezerszer megbántam már az egészet.Én csak téged szeretlek.Kérlek ne hagyj el,mert abba belehalok.Kérlek..adj még egy esélyt.Nem bántalak meg többé ígérem,________.-válaszként csak megcsókoltam.Először meglepődött,majd gyorsan kapcsolt és visszacsókolt.Levegő hiány miatt pár perc múlva elváltak ajkaink egymástól.
-Akkor,ezt elkönyvelhetem annak,hogy megbocsájtottál?-kérdezte sunyi mosollyal.
-Tudod,akárhogy is erőlködtem,nem bírok rád haragudni,habár nagyon megbántottál és összetörted a szívemet.
-Ne haragudj.-puszilta meg arcomat gyengéden.
-Már nem haragszom..annyira.-tettem hozzá.
-Akkor azt hiszem nagyon kell tepernem,hogy annyira se haragudj rám.-mosolygott rám a szívdöglesztő mosolyával.
-Nagyon,nagyon,nagyon kell teperned.-húztam pólójánál fogva közelebb magamhoz.
-Meglesz.-kacsintott,majd megint megcsókolt..hosszan..szenvedélyesen..és bocsánatkérőn.-És most..főzöl nekem valami finomat?-húzott a konyha irányába.
-Van itthon egyáltalán valami,amiből tudok főzni?
-Van,tessék.-nyomta kezembe a két szatyrot,amit még 5 napja hagytam ott.
-Te bolond.-nevetve löktem meg.
-De most miért?Tudtam,hogy kelleni fognak még.-közelebb húzott magához és megcsókolt..megint.
-Ha folyton csábítgatsz,nem fogok tudni főzni.-mosolyogtam rá a végén.
-Akkor ugorjunk a desszertre.-harapta be ajkait,majd felkapott és a hálóba vitt.
Később:
-ChangJo?..-szólítottam meg,miután befejeztük a "desszertet."
-Hmm?
-Azt hiszem sikerült kiengesztelned,de ígérd meg,hogy mostantól mindig hűséges leszel.
-Megígérem.-húzott mellkasára.-Ezentúl mindennap bebizonyítom neked,hogy megérte még egy esélyt adnod és,hogy csak te kellesz nekem ezen a világon.-puszilt fejen.
-Remélem is.Szeretlek,jó éjt.
-Én is édesem,neked is.
Így aludtunk el egymás karjaiban...és onnantól kezdve valóban mindig emlékeztetett arra,hogy jól döntöttem aznap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése