My angel saved me ~

Szánalmas. Tehetségtelen. Haszontalan. Idegesítő. Semmirekellő. Senki. 
Csupán egy árnyék. 
Egy árnyék, amely nem képes egyedül létezni. Nincsenek önálló gondolatai, tettei. Egyszerűen csak van és nem tudja senki sem, hogy mi a haszna. Ha egyszer csak eltűnne, nem vennénk észre a hiányát. Még agyalni is felesleges lenne holléte miatt. 
Vajon tényleg csak ennyit érnék? A mai világban valóban csak és kizárólag olyan lehetek, amilyennek mások megítélnek? Meglehet. Erre nem tudom a választ. Te talán igen? Nem .. nem hiszem. 
De egy valamit tudok. Azt, hogy mindig van remény. A remény kihúz a sötétségből és újra megtanít élni. Hinni a csodákban. Harcolni és álmodni. Bízni az élet szebb oldalában és megtanít .. szeretni. 
Te vagy az én reményem. A napsütés, ami beragyogja a búskomor, sötét fellegeket, melyek néha napján eluralkodnak fejem felett. Aki képes volt a szívemig hatolni akár egy édes mosollyal. Aki nélkül úgy érzem, nem éltem volna túl azt a sok sérelmet, megaláztatást és lealacsonyítást, amit nap mint nap megkaptam és kapok a mai napig. Igen. Ma is bántanak. Mi miatt? Az lényegtelen. Az ember olyan, mint a parazita. A csontodig lerág rólad minden bőrt, izmot és nem tudja hol a határ, hol kell leállni. Rád akaszkodik és amíg nem teszel valamit magaddal, ami számodra már fizikailag is fáj, addig nem hagy békében. 
Emlékszem.
Tisztán emlékszem arra a napra, mikor végleg kihúztál a gödörből. Segítő kezet nyújtottál, miközben azt sem tudtad ki vagyok, honnan jöttem s miért kerültem mélypontra. Semmit sem tudtál és így nem is vártam el, hogy oda gyere ahhoz a padhoz, amin gubbasztottam és mellém kucorodva kezdd el a hátamat simogatni. S mikor rád emelem könnyekkel megtelt szemeimet, te csak rám mosolyogj és feltedd ezt az egy kérdést, amire eddigi életem során senki sem méltatott. 
- Mi a baj? - hangodból éreztem a felém áradó kedvességet, de közben egy leheletnyi aggodalmat is éreztem benne, amit nem tudtam hova tenni. 
Nem tudtam hova tenni. Ugyan hova is tudtam volna? Hisz soha senki nem aggódott még értem.

Elgondolkodtam. Válaszoljak? Ne válaszoljak? 
Válaszolnom kell. Nem akarom, hogy elmenj .. hogy itt hagyj egyedül. Nem, azt nem hagyhatom. 
- Mi a baj? - ismételtem meg kérdésed, mire nagyokat pislogtál rám. Épp kifejtettem volna véleményem a baj fogalmával kapcsolatban, mikor leguggoltál elém és selymes, puha tenyereid közé fogtad megviselt arcom. Pontosan emlékszem arra, milyen érzés kerített hatalmába, mikor hozzám értél. Gyengédség. Mintha selyem simogatta volna lágyan kiszáradt, sebes arcbőröm. 
- Milyen édes hangod van - cirógattad folyamatosan hüvelykujjaddal arcom. 
A hangod. Mint a legszebb madárcsicsergés. Mint a nyári szellő. Ha hangszerhez kéne hasonlítanom, azt mondanám .. hárfa. A hárfa hangja szinte eltörpül bársonyos hangod mellett. 
- Miért szomorkodsz? - az a szomorú tekintet nem illik a Te gyönyörű arcodhoz. 
- Miért kéne örülnöm? - hangom eltörpült az alapzajok mellett, amelyek a nap ezen szakában jellemzőek voltak Szöulra. 
- Sok apró örömre lelhetsz ebben a szörnyű, mocskos világban. Mondjuk ilyenek a barátok. Biztos neked is vannak. 
Válaszként csak megráztam fejem. Értetlenül néztél rám. Kezeidet leeresztetted arcomról s combomon állapodtak meg. Összerezzentem, hisz annyira közvetlen voltál és aranyos. Óvatosan értél hozzám, ami számomra egyáltalán nem volt megszokott. 
- Család? - ismét fejrázás. 
- Otthon? - ha a koszos albérletet, amit egy vén, részegessel osztok meg, annak lehet nevezni .. 
- Mondjuk úgy, hogy van hely, ahol aludhatok - keserű mosoly szökött arcomra, majd mikor sápadt arcodat megláttam, inkább az aszfalt tanulmányozásába kezdtem. 
Épp az egyik aprócska hangya borult fel egy nagyobb morzsadarab cipelése közben, mire társai megálltak, hátra araszoltak hozzá és felsegítették. Még a legkisebb élőlény sorsa is fontos másoknak. Csak én vagyok ennyire ellenszenves mindenkinek? Vagyis .. majdnem mindenkinek? 

- Gyere velem - édes hangodra felkaptam fejem s úgy néztem rád, mintha megetted volna előlem a kedvenc csokimat. 
- Gyere - felálltál, majd engem is felhúztál a padról, ami már sokadjára nyújtott vigaszt számomra. 

Nem kérdeztem, hogy hova viszel. Nem is akartam tudni. Úgy éreztem, míg magam mellett tudhatlak nem lesz semmi baj. Ez talán a .. bizalom? De mégis hogy bízhatok meg benned? Hisz mindig mindenki átgázolt rajtam és megfogadtam magamnak, hogy soha többet nem adom meg azt az örömöt senkinek, hogy a bizalmamat kihasználva taposson rajtam keresztül. Mégis .. valahogy úgy érzem, hogy Te kivétel vagy, hogy Te más vagy .. különleges. Ha nem is kinézetre, de a tiszta lelkednek köszönhetően az vagy. Nekem legalábbis mindenképp. 

Mire odaértünk, ahova vinni akartál, elneveztelek magamban. 
Angel. 
Vagyis angyal. Bármi is legyen a neved, nekem az maradsz. Az őrangyalom, aki az utolsó pillanatban érkezett hozzám, hogy segítsen. Hogy megmentsen. 

Egy jó állapotú tömbházhoz értünk a külvárosnál. Sokszor jártam már erre, vagyis inkább az utána következő erdőt kedveltem igazán. Sötét, titokzatos, rémisztő. Mint a lelkem. 
Kezemet nem engedted el, csak mikor a lifthez értünk, de akkor is csak annyi időre, míg kinyílt előttünk az ajtó s be nem szálltunk. Nem figyeltem, hogy melyik gombot nyomtad meg, mert teljesen lefoglalt az, hogy tökéletes alakodat bámultam. Szemtelen tett volt, de mit tehettem volna, ha kisírt szemeimnek olyan lehengerlő látványt nyújtottál? Hirtelen kaptad el pillantásomat s mikor szégyenlősen pillantottál félre, elmosolyodtam. Mosolyogtam. Gyengén, de akkor is. Elérted, hogy 4 év alatt mosolyogjak. Egy csoda vagy. 

A lift csilingelése jelezte azt, hogy végleg megérkeztünk .. hozzád. 
Elvittél a lakásodra.
Ételt adtál nekem. 
Meleg fürdővizet engedtél nekem.
Szintén meleg teát adtál nekem. 
Tiszta ruhákkal leptél meg, miután beengedtél a gyönyörű vendégszobádba. 
Este betakargattál s puszit nyomtál homlokomra. Mielőtt becsuktam volna felduzzadt szemeimet a Te mosolyod láttam. Mikor másnap felkeltem a Te mosolyod köszönt vissza nekem, ami meghatározta aznapi kedvem. Boldog voltam, tele pozitív gondolatokkal, miközben elfogyasztottam a finom reggelimet, melyet Te készítettél nekem. Nem beszéltünk egymáshoz, mégis megértettél. Semmit sem tudtál, nem faggattál, nem kértél semmit sem azokért a dolgokért cserébe, amiket immáron 10 napja tettél értem. Ez engem szörnyen zavart. Én nem vagyok olyan, aki hagyja, hogy mások eltartsák. Nem. 

Épp dolgozni voltál, így én úgy döntöttem, hogy elmegyek sétálni és kigondolom, mit is adhatnék neked. Mikor elsétáltam egy - két kirakat előtt és megláttam tükörképem, elöntött a melegség. Nem az az ember nézett vissza rám, aki egykoron, pontosabban másfél hete, voltam. Rendezett frizura, kisimult arcbőr, enyhe félmosoly és normális ruhák. Egy új én, amelyet Te adtál nekem. Kicseréltél kívül és belül is. 

Annál a parknál sétáltam el, ahol találkoztunk, mikor megláttam egy virágárus nénit. Pénz híján egy csokor vörös rózsán kívül mást nem tudtam neked akkor venni, pedig a csillagok is kevesek lettek volna neked. 

Mikor beértem a lakásba, rögtön megcsapott a finom vacsora illata és rövidesen meghallottam édes hangodat is, ahogy boldogan dúdolgatsz valami, számomra ismeretlen dallamot. Bementem a konyhába, de ügyeltem arra, hogy a hátam mögött eldugott csokrot ne lásd meg. Véletlen belerúgtam az egyik székbe, mire ijedten ugrottál egyet s hátra tekintettél. Tekinteted azonnal meglágyult és a fakanalat letéve ugrottál nyakamba. 
- Azt hittem elmentél, megijedtem. Merre csavarogtál? - toltál el magadtól és suttogtad szavaidat, miközben karomat simogattad, természetesen azzal a jellegzetes mosollyal arcodon. Imádtam. 
- Hoztam neked valamit - beharaptam alsó ajkamat s felemeltem ajándékomat. Féltem a reakciódra, hisz ez csak egy apró semmiség. 
Szemeid megteltek könnyekkel s amennyire csak tudtál, szorosan megöleltél. 
- Istenem, köszönöm. Nagyon szép. Gyorsan vízbe teszem - törölted meg szemed, majd gyorsan puszit nyomtál arcomra s elszaladtál. 
Kezemmel a puszi helyét simogattam és próbáltam elnyomni azt a bizsergető érzést, ami akkor hatalmába kerített. 
- Tényleg nagyon szépen köszönöm - jöttél vissza s megint ölelésbe húztál. 
- Én köszönöm. Hisz annyit tettél értem. Kiemeltél a sötétségből és a kétségbeesésből. Egy szó nélkül felkaroltál és ezek után még te vagy nekem hálás? - néztem rád értetlenül. 
- Hálás vagyok, mert megbíztál bennem. Feltétel nélkül. Elfogadtad a segítségem, ami nagyon ritka a mai világban. Jobb emberré tettél és én ezt sose fogom tudni neked meghálálni - mosolyogtál rám.  - Egyébként a nevem _________. - mutatkoztál be, miközben már 10 napja éltünk együtt. 
- Angel. 
- Hogy? 
- Nekem Angel vagy. Az én angel -öm - megfogtam jobb kezedet, mire elpirultál. 
- Te pedig az enyém - szorítottál rá kezemre. 
- Ezt hogy érted? 
- Engem nehezen fogadtak el a származásom miatt, és amint látom te sem vagy koreai. Ugyan ázsiai vagy, de merőben eltérőek a vonásaid a koreaiakétól. Szóval engem sokáig csúfoltak, kiutáltak. Nincs senkim. De mióta ismerlek és gondoskodhatom rólad, úgy érzem újjá születtem. Köszönöm neked .. - itt megakadtál, hisz nem tudtad a nevem. 
- Luhan - segítettelek ki. 
- Luhan .. az én angyalfiúm - nevettél fel édesen, mire nem bírtam megállni, megöleltelek. 
Karjaidat lassan vezetted fel hátamon, míg én nyakadba temettem arcom. Belemarkoltál pólómba s mélyet szippantottál illatomból. Tisztán éreztem, hisz mellkasomba nyomtad arcod. Ismét mosolyogtam. 
- _________ - toltalak el magamtól. 
- De furcsa a nevemet a szádból hallani - kuncogtál. 
Erre olyat tettem, amit sose hittem volna, hogy megfogok. Megcsókoltalak. S ami még meglepőbb volt számomra az az, hogy visszacsókoltál. Lehunytad pilláidat s átkaroltad nyakam. Szorosan magamhoz húztalak, miközben oldaladat simítottam végig. Megremegtél karjaimban és ez boldogsággal töltött el. Már csak az a tudat, hogy karjaimban tarthattalak. 
- De furcsa csókban összeforrni veled - lihegted édesen arcomba, miután homlokodnak döntöttem enyémet. 
- Szeretlek, ______. Amióta csak megláttalak azóta. Elindítottál bennem valamit. Érzed ezt? - tettem kezedet szívemhez. Édesen bólintottál egyet, hogy érzed. - Érted dobog. Te vagy az első, aki megdobogtatta. 
Sírva tapadtál ajkaimra, majd csókcsatánk után ölelésembe olvadtál. 
- Én is szeretlek téged, Luhan. 

Attól a naptól fogva új értelmet nyert az életem. Összeszedtem magam és szerelmedből táplálkozva, már 2 éve egy banda tagja vagyok. Végleg összeköltöztünk és most még többet dolgozom, hogy büszkén mondhasd el alig 3 hónap múlva, hogy
" Igen, Ő a gyermekem apja. "
Alig várom azt a pillanatot s azt, hogy kezemben tarthassam első közös csöppségünket, a kislányomat ...
Angelt -t.

Furcsa kapcsolat. ~ [BaekHyun, EXO-K]

vastaggal szedett : Baekhyun (fiú)

normál betű típussal írt : JinHee (lány)

A turnénk előtti próbáink egyikét tartottuk épp, mikor az SM feje, Lee Soo Man befáradt hozzánk, a nyomában az új táncosainkkal. Összesen tizenkét lány tömörült be a terembe, és mivel ugyanannyian voltak mint mi...gondoltam hogy egy új feladat vár ránk.. És jól gondoltam. Soo Man párokat alkotott. Mindegyikőnkhöz került egy lány...és amelyik lányt én kaptam..az egyszerűen varázslatos volt.

Mióta csak megtanultam járni a tánc az életem. 8 évnyi kemény munka után éreztem magam elég felkészültnek arra, hogy jelentkezzek az SM -hez, mint háttértáncos. S most, hogy sikerült bekerülnöm máris a mély vízbe dobtak. Magával az EXO-val kell majd fellépnünk. Ez kicsit kikészített. A tudat, hogy a kedvenc bandámmal fogok egy színpadon állni. De ha ez nem lenne elég..pont HOZZÁ osztottak be. Hozzá, aki nem is sejti mennyire odavagyok érte.

Szegény lány egy kicsit zavarban volt, ezért küldtem felé egy biztató mosolyt majd meghajoltam előtte.

- Byun Baek Hyun. Örülök, hogy megismerhetlek - vigyorogtam rá akár csak egy idióta.

Nem tudtam a jelenlegi helyzetet hova tenni. Mikor ránéztem egyszerűen leblokkoltam. Éreztem, hogy teljesen elpirulok. Miért néz ilyen édesen? ~

- Byun Baek Hyun. Örülök, hogy megismerhetlek - mutatkozott be nekem édes mosolyával.

Miért mutatkozol be, te butus?

Amikor megláttam, hogy hirtelen nem tud mit reagálni a mondanivalómra, lassacskán eltűnt a mosoly az arcomról és én is kezdtem kicsit zavarba jönni.. - Ohm...esetleg megtudhatnám a nevedet? - kérdeztem a tarkómat vakargatva.

Hirtelen gombóc keletkezett torkomban. Nem tudtam mit kezdeni vele, de mintha elment volna a hangom. És aztán Baekhyun rátett még egy lapáttal. Hát hogy lehet ennyire aranyos? - A..a nevem Song JinHee - úgy mondtam ki nevem, mintha ez lett volna a világ legnehezebb nyelvtörője. Ez így nem lesz túl jó. ~ De mintha beszélgetőpartnerem megkönnyebbült volna.

- Nem kell félned tőlem - mosolyodtam el újból. - Nem foglak megenni - kuncogtam miközben végigmértem őt. Egyszerűen...gyönyörű volt. Talán ez a legmegfelelőbb szó rá. Az a csoki barna szempár és azok a telt, íves ajkak csakúgy vonzották a tekintetemet. Tökéletes volt az összhang...

- Én..nem is..félek - néztem cipőm orrát. Még sose hoztak ennyire zavarba. Vajon hogy csinálja? ~ - Csak..ez nekem olyan furcsa. Te vagy a kedvencem és az, hogy most itt állhatok előtted..nem is tudom mit mondjak - takartam el arcomat gyorsan. Jajj, JinHee..te bolond. Úgy viselkedsz, mint egy óvodás vagy mint aki szerelmet vall éppen. ~ Már éreztem, hogy a vörös színt megszégyenítő árnyalat uralkodott el arcom felett. - Akkor kezdhetünk? - hallottam meg a jól ismert tánctanárunk hangját. Nagyon lassan kifújtam a bent rekedt levegőmet s egy "hála az égnek" elmotyogása után siettem oda a többiekhez. Jobbnak láttam nem Rá nézni vagy esetleg Hozzá szólni.

Egy jót mosolyogtam a lány viselkedésén, utána pedig én is odamentem a többiekhez. Kíváncsian vártam, hogy milyen feladatot kapunk, de amikor elkezdett a koreográfusunk magyarázni, a pillantásom ismét JinHee -re tévedt, ezzel pedig sikeresen elvonva a figyelmemet. Egy hatalmas sóhaj szökött ki ajkaimon. Olyan volt mint egy angyal...Le sem tudtam róla venni a szemeimet. És szép kis lecseszést kaptam azért, mert nem arra figyeltem amire kellett volna...De nem bántam. Sőt. Egyenesen élveztem a helyzetet.

Nem ilyennek hittem Baekhyun -t. Félreértés ne essék, nem csalódtam benne csak azt gondoltam, hogy mikor munkáról van szó, akkor komolyabbá válik. A megbeszélés alatt egész végig félszemmel Őt figyeltem. Szinte tátott szájjal nézett engem, amit nem tudtam mire vélni. Vajon valami van az arcomon? Esetleg fintorogtam? Jajj istenem, mit tegyek? ~ Éppen kezdtük volna a gyakorlást, mikor Baekhyun megkérdezte, hogy most mit fogunk csinálni? Chanyeol arcon csapta saját magát, ami megmosolyogtatott. Viszont amit szegény gyerek kapott a koreográfustól azt nem tette zsebre. Meg is sajnáltam. Láttam a csapattársain, hogy ők sem értik viselkedését. Mi üthetett belé? ~ Végül én is megtudtam hogy a What is love című számunk feldolgozásához készítünk koreográfiát és a turnénk során ennek nagy szerepe lesz a műsorban. És aznap már neki is kellett kezdenünk a koreográfia összeállításához. Az első páros Kai és egy szintén gyönyörű lány, Minah volt. Mindenkinek mást kellett betanulnia, ezért amíg a koreográfusunk az első párossal volt elfoglalva, odamentem JinHee -hez, hátha feloldódott ezalatt a 15 perc alatt. - Szia - küldtem felé egy ezerwattos mosolyt mikor végre felhagyott a padló bámulásával és rám nézett. - Ugye nem bánod, hogy idejöttem hozzád egy kicsit? Csak mert a többiek is a párjukkal beszélgetnek.. - pásztáztam végig a termet izgatottan. Vajon megint ugyanolyan szégyenlős lesz? ~

Éppen elszórakoztattam magam a padlón ülve, igen, rettentő érdekes számomra a padló, mikor valaki lecsapódott mellém. - Szia - ez a megunhatatlan mosoly. - Ugye nem bánod, hogy idejöttem hozzád egy kicsit? Csak mert a többiek is a párjukkal beszélgetnek..- már hogy bánnám? Mondtam volna ezt hangosan..mikor mostanra nyugtattam le magam. - Nem, dehogy bánom - erre, ha ez lehetséges, még szélesebben mosolyodott el. Leült mellém, majd egy pár perces csönd után úgy határoztam, nem leszek nyuszi és inkább megismerem a számomra egyáltalán nem ismeretlen fiút. Hisz a tévéből kit lehetne megismerni? - És..milyen érzés idolnak lenni? - jól van JinHee..remek kezdés. ~

Amikor végre elhagyta a száját egy rendes mondat, nagyon megörültem a fejemnek. Jó, ez nem túl kedves...de olyan szégyenlős volt, hogy alig mert RÁM NÉZNI. Most pedig...végre kérdezett is valamit! - Hát... - kezdtem bele a mondanivalómba. - Nagyon jó érzés, hogy ennyien szeretnek, és bármennyire is szeretném...nem tudom mindegyik rajongómnak/rajongónknak meghálálni ezt. Pedig megérdemelnék. És..habár egy picit nehéz és fárasztó így az életem...én nagyon élvezem -mosolyogva néztem gyönyörű íriszeibe. Már megint sikerült elvarázsolnia...hihetetlen..

Olyan jó volt hallgatni. Mindegy volt, hogy miről beszél, de olyan jó volt nézni..a..száját. Imádom. De mikor eljutott az agyamig amiket mondott.
- Tényleg nagyon megterhelő lehet. Mert hát..olyan sokat dolgoztok azért, hogy ott tartsatok ahol most vagytok és mégsem lélegezhettek fel egy percre sem. Bármikor jöhet egy másik banda..akik esetleg jobban debütálnak és akkor mindennek vége. Nem is értem hogy bírod - néztem szemébe olyan áhítattal, hogy magam is megleptem. -Öhh..vagyis..izé..az jó, mármint rossz. Elmegyek vízért! - kiabáltam az utolsó mondatot, hisz már egy lépés választott el az ajtótól. Mikor kiértem nagyot fújtattam s szinte szaladtam az automatáig. Miért kellett elszúrnom? Ameddig a szemébe néztem addig eszembe se jutott, hogy kivel beszélek. Ez nagyon fura. A szemeiben olyan kedvesség, pajkosság és édesség tükröződött, mint egy átlag emberében. Talán ez a bajom? Nem tudom úgy kezelni, mint egy normális embert? Ez nagy baj, pedig annyira szeretném. Olyan jó a közelében lenni. De mindig elszúrom. Mondok valami viszonylag normálisat és tönkre is teszem azzal, hogy szabadkozom. ~ Bedobáltam az aprópénzeket a megfelelő nyílásba, majd megnyomtam a nekem tetsző gombot. Meghallottam azt a jellegzetes hangot, mely szerint a vásárlásom sikeres volt. Lehajoltam, hogy kivehessem az éltető vizet, de akkor valaki megelőzött, így kezemet az "idegen" kézfején pihentettem. - Baekhyun? Meglepetten pislogtam a lány után. Már reméltem, hogy végre jól érzi magát a társaságomban, erre jött ez a téma és megint 'menekül' . De, hogy azt higgye, hogy ezt hagyni fogom.. Néhány másodperc hezitálás után felemeltem a fenekemet a padlóról és JinHee után mentem. Akkor is elérem, hogy normális srácként tekintsen rám.. Láttam, hogy épp az automatára vár ezért odaszaladtam, hogy még előtte kivehessem az üveget. És ez meg is történt volna, ha nem jövök zavarba az érintésétől... Az arcom azonnal vörös színben kezdett tündökölni és amikor felnéztem rá a szemeiben ott csillogott a meglepettség.

Megint rabul ejtett pillantásával. Elvesztettem az időérzékemet is, míg szemeit fürkésztem. Észre sem vettem, hogy kezünk már nem csak összeért, de szabályosan összefűztük ujjainkat. Teljesen kivagyok ettől a fiútól. De miért teszi ezt velem? Én csak egy átlagos lány vagyok..hol vagyok én a magafajtához? ~ Akár örökre nézegettem volna ezeket szemeket, ha nem szólítanak meg minket. - Bocsánat, de arrébb mennétek? - mint minden, ez is kiment a fejemből, hogy az automata előtt ácsorgunk. Kézen fogva. Áhh, nem félreérthető, egyáltalán. - Elnézést - sikerült ennyi kipréselnem magamból. De hisz..olyan édes, mikor elpirul, istenem. ~ És..az én arcom is ég. Mi folyik kettőnk között? ~ - Vissza kéne menni - húztam ki kezemet övéből s siettem volna vissza a terembe, ha nem érzem meg ismét puha bőrét enyémen. - Miért tesszük ezt? - szinte suttogta maga elé, én mégis olyan tisztán értettem, mintha fülembe súgná. - Mé..még is mit? - már ez is haladás volt, hogy megtudtam mukkanni. De ez most tényleg érdekelt. Esetleg..meglehet, hogy..NEM, biztos nem. Hogy mi ketten egymásba habarodtunk volna? Ugyan..

Még akkor sem engedtem volna el karját, ha kényszerítettek volna rá...Csak annyit akartam, hogy

mellettem maradjon. De vajon miért?... Még csak azt sem értettem, hogy miért vert olyan hevesen a szívem mikor a közelében voltam. Lehetséges, hogy első pillantásra belezúgtam? Nem..az lehetetlen. Tuti, hogy csak bekattantam. Ennyi próba után már nem is volt csoda... - JinHee - húztam vissza magamhoz a lányt és egyből a csillogó szempárba néztem. Megint elbűvölt... A közelségétől pedig még a hideg is kirázott. Hihetetlen miket váltott ki belőlem. És persze abban a pillanatban kiesett hogy mit akartam közölni vele...Azonban nem is nagyon érdekelt hisz alig pár centire voltak tőlem vonzó ajkai.
- N- ne mondd, hogy nem vetted észre ami az előbb lefolyt közöttünk.. - nyögtem ki mikor végre észhez tértem, és lesütöttem szemeimet. Persze...mert ha ilyen bátor vagyok biztos egyből a karjaimba fogja vetni magát...Én hülye...

- E..ezt hogy érted? Én..köszönöm, hogy kivetted nekem a vizes palackot - hajoltam meg mélyen. Jajj JinHee..becsapod saját magad. Valld már be neki..valld be! Nem..semmi értelme se lenne. De..akkor meg miért jön ő is folyton zavarba? - Én nem erre gondoltam, bár szívesen tettem. Figyelj - megfogta ismét kezem. - Nekem te..nagyon tetszel - édesen elfordította a fejét és kipirulva nézelődött. Ennyire zavarba hoztam volna? De ami a legfontosabb..Most komolyan azt mondta?.. - Te..te azt mondtad, hogy tetszem neked? - kerekedtek ki szemeim.

Ahogy kimondtam azt a pár szót, egy gombóc keletkezett a torkomban és az arcom szinte lángolt a pírtól. Muszáj voltam elmondani neki, hisz...mi van akkor ha Ő is így érez? Mi van akkor, ha én sem vagyok közömbös a számára és mint egy idióta elszalasztom a lehetőséget? - Igen, JinHee... - motyogtam néhány másodperc hatásszünet után. - Te tényleg..tetszel nekem.
A reakciója pedig irtó édes volt. Azonnal elpirult és egy nagyot nyelve a padlót kezdte fixírozni. Ekkor simítottam el zavaró tincseit, hogy ismét láthassam gyönyörű arcát. Akár csak egy álom...

Egyáltalán nem tudtam, hogy mit kell tennem. Még sose voltam szerel..vagyis még sose tetszett senki nekem..eddig. Jajj JinHee..szólalja már meg..azt fogja hinni, hogy nem viszonzod..gyerünk! - Ami azt illeti..én..nekem..is..tetszel - folyton ez a padlóbámulás. - Ideje lenne visszamenni. Lefognak szidni minket - szaladtam előre s szerencsémre most nem állított meg. Ezt mégis hogy gondoltuk? Vagy mi lesz most? Az biztos, hogy nehéz lesz a tánclépésekre koncentrálnom.

Egy hangos, tehetetlenséget sugárzó sóhaj után, én is visszamentem a többiekhez. De miért ver még mindig ilyen hevesen a szívem? ~ Biztosan megőrültem. - Baekhyun, de jó hogy visszajöttetek - nézett rám kicsit mérgesen a koreográfus, mire fülem-farkam behúztam. - Ti jöttök, úgyhogy örülnék ha idejönnétek. Körbenéztem de Kai és a lány már nem voltak sehol. Biztos átmentek másik terembe próbálni. Ajj-ajj...akkor mi is kettesben leszünk JinHee-vel...

Mikor meghallottam, hogy csak ketten leszünk a próba alatt, hirtelen a világból is kiszaladtam volna. Még nem vagyok tisztában az érzéseimmel és Baekhyun kitörését sem emésztettem még meg, erre táncoljak vele párban..egyedül. Pompás. - Na akkor álljatok be. Indítom a zenét - jajj nekem. Baekhyun felém tart..mit tegyek? Mindjárt elájulok. Én..nem tudom feldolgozni ezt a tökéletességet. Ez van..menthetetlenül belebolondultam. Egy nap alatt. Mégis mi ez? ~

Ahogy eléztem Kai-ékat a gyakorlás alatt...elég közel fogunk kerülni egymáshoz. Megint csak ajj-ajj. Mi lesz még ebből? Már ígyis eléggé odavagyok érte... A többiek előtt még talán vissza fogom tudni fogni magam. De kettesben? Hah..lehetetlenség. Követtük a tanárunk lépéseit. Nem volt nehéz és nem kerültünk egymáshoz TÚL közel. Egészen addig, amíg nem kellett magamhoz húznom. És pont a szemeibe néztem...Akkor sikerült teljesen lefagynom. Hogy csinálja ezt? ~

Magához húzott. Az orrunk szinte összeért. Akkor lepődtem volna meg, ha nem váltok rák üzemmódba. Azok szemek folyton rabul ejtenek, elvarázsolnak. Az a tökéletes arc mosolyra fakaszt. Azok a csábos ajkak beindítanak. Az a mozgás egyszerűen elkábít. Az a hang lett a drogom. Most már meg sem próbálom magamban tagadni. Ennyi, kész. Feladtam. Szerelmes vagyok. Olyan tökéletes, szép és kedves. - Wow, ez remek volt. Szerintem ehhez én nem is kellek. Most elmegyek és megnézem Kai-ékat. Addig..táncoljátok el megint. Csodás volt - tapsikolt boldogan kifele menet a koreográfus. Már rég elment, senki sem volt ott rajtunk kívül, de mi csak álltunk ugyanabban a pózban és egymás szembogarait fürkésztük. Nem tudtam betelni vele. ~

- JinHee? - szólítottam meg sokkal halkabban mint terveztem. Ez gáz volt... De ha egyszerűen elvette az eszemet?! Bár akaratlanul, de derekára simítottam egyik kezemet és mégközelebb vontam magamhoz. Még..közelebb... Az ajkaink épphogy nem súrolták egymást, de legszívesebben már akkor megcsókoltam volna. Jobban vonzott az illata, mint bármelyik méhet a méz...És az a kecses mozgás amit az előbb bemutatott...Mesébe illő volt.

- Ne mondj semmit! Most ne. Annyira jó csak állni és nézni téged - suttogtam magam elé. Csak most vettem észre mennyire bámulom száját. Jujj..

A szívem olyan hangosan dübörgött a mellkasomban hogy szerintem még Ő is meghallotta. Másik kezem arcára simult, ezzel arrébb seperve hosszú tincseit. Már annyira vágytam az ajkainak érintésére... Megint önkívületi állapotba kerülve kezdtem el lassan közeledni felé, és mikor megéreztem forró leheletét számon, egyből kirázott a hideg. Ő persze egyből lehunyta a szemeit, én pedig vártam hogy végre legyen elég bátorságom megcsókolni őt...

Úgy vártam rá, hogy megtegye. Mintha több hétig gyalogoltam volna a sivatagban víz nélkül és most itt lenne előttem egy egész patak. Több órának tűnt a várakozás. Már az is megfordult a fejemben, hogy esetleg ő nem akarja vagy meggondolta magát, de mikor valami puhaságot éreztem meg ajkaimon, megnyugodtam..MEGNYUGODTAM? A szívem gyorsabban zakatolt, mint bármelyik gyorsvonat, s mikor már a nyelvét is átdugta, na ott szűntem meg létezni.

A szívem a torkomban dobogott...Megőrültem. Tényleg megőrültem. A nyelvemmel bejártam szája minden egyes szegletét, közben a derekán pihenő kezemet is arcára helyeztem. Ekkor kezdtem el szerelmesebben kóstolgatni mézédes ajkait. És hát..nem sokon múlt hogy az én lábaim mondják fel a szolgálatot. Hisz úgy remegtem az érzéstől mint a nyárfalevél...

Még sosem volt részem ilyenfajta csodában. Mert ez maga volt a megtestesült csoda. Nem elég, hogy Ő volt az első, aki elvette az eszem, de most még neki is adom az első csókomat. Létezik ilyen fantasztikus érzés a világon? Abban biztos vagyok, hogy én vagyok a legboldogabb lány a világon..csak ez így is maradjon. ~ Egy jó ideje folyhatott a csókcsatánk, mikor valaki szinte berobbant az ajtón..

Mikor meghallottam az ajtónyitódás egy halk cuppanással elváltam JinHee, függőséget okozó ajkaitól. Mikor odanéztem, a meglepett koreográfusunkkal találtam szemben magam. Huh, basszus... Most fogják leszedni a fejemet. Nem is kicsit. ~ Végül teljesen elengedtem a lányt, és lehajtott fejjel, összeszorított szemekkel vártam hogy kiabálni kezdjen velem. Velünk. Szegény JinHee..

A szívem eddig Baekhyun miatt majd kiszakadt a helyéről. Most viszont szinte leállt. Most mi lesz? Ha szerencsénk van csak egy sor üvöltözést kapunk..hanem, akkor mindketten repülünk..legalábbis én biztos. Jajj nekem. ~ Egyszer vagyok boldog és még az is öt percig tart. - Szerencsétek, hogy én kaptalak rajta titeket. Ha esetleg Soo Man most akart volna körbejárni az ügynökségben, akkor most fejetek nemigen lenne - nem mertem rá nézni, de érződött hanglejtésén, hogy mosolyog. - Akkor nem árulsz el minket? - kérdezte hitetlenkedve Baek. Hm..minket. Engem és Őt. Milyen furcsa ezt hallani, mégis melegség önti el tőle szívem. - Nem. A táncotok teljesen összeszedett és tele van finom, jól kidolgozott mozdulatokkal. Teljesen kiegészítitek egymást és látom nem csak a táncparketten - ekkor emeltem fel fejem s elkaptam a ravasz mosolyát. Baekhyun megfogta kezem s egy erősebbet szorított rajta, mire felnéztem azokba az igéző szempárokba. Küldött felém egy biztató mosolyt. Egy eléggé szexi, de biztatásnak szánt mosolyt. Egy kicsit megnyugodtam, de ez nem tarthat örökké. Először is, azt se tudom, hogy most mi van köztünk. Csak egy futócsók, vagy most indulhat köztünk esetleg egy komolyabb kapcsolat?! Másodszor pedig, ha esetlegesen elmélyítenénk ezt a viszonyt hatalmas a lebukás veszélye. Az pedig csak tönkretenné az életünket. Ezt a próba után feltétlen meg kell Vele beszélnem. ~

- Köszönjünk sunbae - hajoltam meg vigyorogva. Nagyon megörültem a fejemnek. Tudtam hogy Soo Man engem semmiféleképpen nem rúgna ki egy viszony...vagyis ha JinHee is akarja, kapcsolat miatt, hiszen fontos tagja vagyok egy fontos bandának. És ezt most nem egózásból...na jó de, azért is. Még a koreográfusunk jelenlétében elpróbáltuk mégegyszer, majd miután kiment, JinHee felé fordultam. - Remélem nem bánod azt..amit az előbb csináltam.. - vakartam meg a tarkómat zavartan. Szedd már össze magad Baekhyun!

- Nem, egyáltalán nem! - kicsit túl erősen is ellenkeztem. - De..figyelj Baekhyun.. - Baek..neked csak Baek - fogta megint kezei közé enyémet. Gyaaah. ~ - Szóval Baek. Mi van most lényegében köztünk? Először azt mondod, hogy tetszem neked majd megcsókolsz. Csak azt akarom ezzel mondani..vagyis kérdezni, hogy..én nagyon beléd habarodtam és tudni szeretném, hogy ez kölcsönös -e vagy csak egy kis "játék" volt ez az egész. Mert eléggé belekavarodtam az érzéseimbe..és.. - elhallgattatott egy csókkal. Egy lágy mégis kemény csókkal. Mintha ezzel akart volna tudtomra adni, hogy igenis komolyan gondolja..legalábbis remélem ezt jelentette.

Olyan imádni való volt, ahogy hadart és olyan imádni való volt, amiért ilyen kis tapasztalatlannak tűnt. Bár biztos voltam abban, hogy én adtam neki az első csókját...fantasztikusan viszonozta azt. Ahogyan a másodikat is. Teljesen kirázott a hideg. És amilyen durvának indult a második csókunk, olyannyira el is gyengült. Csodálatos volt...

Amint elvált tőlem a szám is tátva maradt. Ha valóban az érzéseit tükrözte ez a nyelvcsatánk, akkor teljes biztossággal állíthatom, hogy mi ketten egy párt alkotunk. De míg ezt nem hallom az o szájából addig nem szeretnék semmit sem elkiabálni. Csak kérdezné már meg azt a bűvös kérdést. Nyugalom. ~ - Nincs kedved eljönni velem valahova? - simított végig arcélemen. - D..de szívesen - dadogtam félénken. Ez most egy randi meghívás lenne? - És hova megyünk? - kezdtem izgatott lenni. Mikor igent mondott, legszívesebben fel - le ugrálva kiabáltam volna, mint aki most nyert a lottón. Gyorsan elhessegettem ezt a butaságot, mert még a végén elijesztem. Elsiettem átöltözni, s próbáltam a már akkor hevesen verő szívemet lenyugtatni, de nem jött össze, mivel Kyungsoo észrevette túlzott jókedvemet, s meg is jegyezte.
- Történt valami természetfeletti, hogy hirtelen ilyen boldog lettél?
- Bizony ám - sóhajtottam egy jól esőt, miközben pólót váltottam.
- És lehet tudni, hogy mégis mi történt? - felhúzott szemöldökkel nézett rám.
- Egy .. csoda - találtam ki valami frappánsnak szánt választ. Nem kotyoghatom ki, hogy " Hahó, randira megyek egy fantasztikus lánnyal! "
- De hát .. - mondott volna valamit a nagy szemű, de Tao megzavarta.
- Te hallod, Baek. Egy lány vár téged kint. Azt hiszem az egyik táncos - vakarta tarkóját.
- Oh, igen. Nem akarom megváratni, sziasztok - felkaptam táskám és mentem is. Valami azt súgta, este ezt meg kell magyaráznom.

Nem hittem volna, hogy előbb fogok végezni, mint egy fiú. Egy nem akármilyen fiú. Gyorsan odaszóltam Tao -nak, hogy küldje ki, de meg is bántam. Lehet nem kellett volna pont az öltözőjük előtt várni. De hát nem beszéltük meg, hogy hol találkozzunk. ~ És akkor .. kilépett az ajtón. Ahogy megpillantott, elmosolyodott és szaporább léptekkel haladt felém. - Indulhatunk? - kérdezte édesen.
- P .. persze - erre mancsa közé fogta praclimat és húzni kezdett maga után. Égett az arcom és lányos zavaromban köhögni kezdtem, hogy valamivel levezessem a bennem összegyűlő " feszültséget " .

Fel sem tűnt, hogy mit teszek, de nagyon jó érzés volt. Bele gondolni, hogy az enyém. ~ Köhögést hallottam, mire megálltam s hátrakaptam fejem. Arca édesen piros volt és a földet fixírozta. Édeske. ~
- Ne .. haragudj - engedtem szabadjára apró, finom tapintású kezét, nagy nehezen.

- Jajj, semmi gond. Csak .. hova megyünk? - inkább témát váltottam . Hülyén jött volna ki, ha azt mondom : " most akkor járunk? " Aish. ~ - Hát .. - láttam rajta, hogy erősen gondolkodik. Olyan aranyos. - Mondjuk, vegyünk hot - dog -ot és üljünk le a parkba - örült meg a fejének.
- Benne vagyok - olyan izgatott lettem, mintha valami hatalmas dologra készülnénk.

Szerencsémre, mint mindig, most is a sarkon volt a hot - dog -os, szóval vettem magunknak és nagy nevetések közepette elbaktattunk a parkba. Leültünk egy eldugottabb padra és, lényegében csendben falatoztunk.

- Mond csak, volt már barátod? - szólalt meg Baek hirtelen, de majdnem félrenyeltem az utolsó falatomat.
- I .. izé, még .. vagyis - lehajtottam fejemet. Olyan szerencsétlen vagyok. ~
- Hé - félszemmel rápillantottam a mellettem ülőre, aki közelebb csúszott hozzám, majd állam alá helyezte gyönyörű kezét és felemelte fejemet, s folytatta. - Ebben nincs mit szégyellni. Ha még nem volt, akkor az igazit várod és ez nagyon jó. Nem vagy olyan könnyűvérű, mint a többi lány. Eleve gyönyörű vagy, kedves, tehetséges, de így .. még érdekesebb és értékesebb vagy - lehelte ajkamhoz közel.

Muszáj voltam elmondani neki, amit gondoltam. Olyan csodás lány és nekem szükségem van rá. Azon kaptam magam, hogy már szinte megcsókolom. - Még .. sose mondtak nekem ilyen szépet - folyt le tökéletes arcán egy könnycsepp, amelyet készségesen pusziltam le. - Nagy hiba - s rátapadtam ajkaira. Szépen, lágyan érintettem össze bőrfelületünket, majd fokozatosan lendültünk bele. Átkarolta nyakamat s én, ha lehetséges , még közelebb húzódtam hozzá. Bevetettem nyelvemet is, amit nem vett rossz néven. Pár perc múlva elváltam tőle s homlokomat az övéhez érintve próbáltam megnyugodni.
- De .. mostantól .. már ne is mondjon neked senki más ilyeneket. Csak ... én - adtam neki egy utolsó szájra puszit. - Te most .. akkor azt mondod, hogy .. - le voltam sokkolva. - Lennél a barátnőm? - alsó ajkát beharapva várta válaszomat.
- Szívesen - ugrottam nyakába, amelyet megnevetett. 
- Szeretlek - súgta fülembe. Lehet nem is akarta, hogy meghalljam, pedig ez az egy szó tett aznap a legboldogabbá.
- Nem is sejted, én mennyire téged - csókoltam nyakába. - Hazakísérlek.

Egész úton a kezemet szorongatta, amit mostanra már megszoktam. Volt, mikor megpuszilta kézfejemet, vagy pedig öt percen keresztül hajtogatta, hogy mennyire boldog és, hogy szeret. Hát még én mennyire boldog vagyok, pabo. ~
Még sose szaladt el ennyire az idő, mint akkor. Szinte két perc alatt hazaértünk. Az ajtónkban Baek hosszan megcsókolt, majd egy " holnap találkozunk, szépségem " után, nehezen, de elment.
Onnantól fogva mindennap a házunk előtt várt és boldogan, igaz csak este, de kéz a kézben mentünk az SM -hez és haza. Az életem csak körülötte forog. A fellépés fantasztikusan sikerült, és Soo Man hivatalosan is leszerződtetett az EXO mellé.
Az életem egy nap alatt megváltozott. 
Köszönöm
Byun Baek Hyun
Saranghae. ~

Nem tudom,mit akarok. (LuHan,EXO) part 2.

Reggel megpróbáltam óvatosan lekászálódni a mellettem angyalian alvó fiúról.Nem akartam felkelteni.Reflexszerűen nyúltam az éjjeliszekrényemen pihenő telefonomért és meglepődve vettem tudomásul,hogy üzenetem érkezett.Megnyitottam,Xiumin küldte.Igazából nem azon lepődtem meg,hogy tőle kaptam üzenetet,hanem azon,hogy ilyen korán küldött.Hozzászoktam már,hogy mindennap kapok tőle legalább négyet,ha nem többet.

Jóóóó Reggelt álomszuszi :DD Látom betartottad,amit kértem tőled..ügyes kislány:3 na nem írok ilyeneket,mert megversz ha találkozunk.XD Csak szólni akartam,hogy fél kilenckor próbánk lesz és addigra a hős lovagodnak ide kéne érnie,különben ki fogja a tánctanár herélni,úgy meg nem veszed hasznát.:( na puszi.:D


Ahogy olvastam az üzenetet éreztem,hogy már megint rák vörös vagyok.Xiumin ezért TE leszel kiherélve..mérgelődtem barátomon.Szemem a jobb felső sarokra vándorolt telefonomon,hogy megpillantsam hány óra is van.Az ütő is megállt bennem..nyolc óra múlt pár perccel.
Bakker..

Vissza dobtam szekrényemre a telefont és visszafordultam az ágyra.A takarót erősen odaszorítottam meztelen valómhoz,hiszen azért mégis szégyenlős vagyok.A szabad kezemmel pedig meglökdöstem Luhan-t.

-Luhan..-suttogtam.-Luhan..LUHAN!-kiabáltam,mire megmoccant.
Elégedetten sóhajtottam fel,de nem az történt amire számítottam.Fogta magát és átfordult a másik oldalára.

-Hogy az a..ne már.-nyüszögtem.

Átmásztam nagy nehezen rajta és,bár az ágy szélén ülve,de megint piszkálni kezdtem.. nem akart felkelni.Hirtelen elvesztettem az egyensúlyomat és lehuppantam az ágyról..Luhan-t magamra rántva.Fejét melleimen pihentette,amitől ismételten orcámba szaladt az összes vér.A szívem erősen zakatolt féltem,hogy kiugrik a helyéről.Hogy lehet valaki ekkora hatással rám?

-Mi..mi történt?-hallottam meg rekedtes hangját,miközben felemelte fejét kebleimről.
-Hát..izé..tudod mi.-pironkodtam és fejemet oldalra fordítottam..nem akartam szemeibe nézni.Azonnal visszakaptam tekintetemet és tenyereimbe temettem arcomat.Létezik,hogy ennyire zavarba lehessen hozni egy embert?
-Mi a baj?-nézett abba az irányba,ahova én is az előbb.-Jaaa..huhh hallod..nagyon kifárasztottál este.-csuklott vissza rám nevetve.

Őt nem hozta zavarba a mellettünk heverő használt gumi óvszer látványa?

-Izé..menned kell.-próbáltam lelökni magamról.
-Miért?-nézett rám boci szemekkel és mielőtt válaszolhattam volna neki rátapadt ajkaimra.Nem falta,csak érzékien csókolgatta.Isteneeeem..Luhan.Erőt vettem magamon és elszakadtam tőle.

-El kell menned.Xiumin üzenetet küldött,hogy fél kilenckor próbátok lesz és már nyolc elmúlt bőven.Az SM pedig kocsival is minimum negyed óra.Igyekezz.-azonnal leugrott rólam és szedegetni kezdte a földön hevert ruhadarabjait.Én gyorsan betámadtam fürdőt,hogy felöltözzek,miután végeztem hagytam készülődni.Elmentem a konyhába teát készíteni,mikor két kar kígyózott derekamra.

-Boldog vagyok.-suttogta fülembe,miközben fejét vállamra hajtotta.
-Miért?-istenem..de értelmes kérdés.
-Mert melletted keltem fel.-csókolgatta nyakamat.

A térdeim beleremegtek ahogy forró szájával végig szántotta csupasz nyakam.

-Lu..Luhan..menned kell.-próbáltam nyugodt maradni.
-Sajnos igaz,majd visszajövök.-csókolt szájon és futott is ki az ajtón.

Pár percig ott álltam,de még mindig hihetetlen volt számomra ez az egész.Mivel nem terveztem aznapra semmit,így fogtam magam és visszafeküdtem ágyamba.Még mindig Luhan illata volt,ezért a lehető legmélyebbeket szívtam a párnámból és paplanomból...megőrjít a tudat,hogy vele töltöttem az estét.Már megint elpirultam..ahhh..igazából semmi értelme sem volt annak,hogy lefeküdtem mivel csak vergődtem az ágyban.Azon agyaltam,hogy vajon Ő mit csinál éppen,hogy Ő is gondol-e rám és Ő is így érez-e,mint én most.

Délutánfele elkapott az unalom,szóval elhatároztam,hogy elmegyek futni.Gyorsan összekaptam a cuccaimat..vagyis a telefonomat és a fülesemet majd indultam is.Egy jó két órát futottam majd haza vettem az irányt.Éppen a lépcsőházban sétáltam otthonom felé,mikor valaki erősen rámarkolt karomra.Hirtelen vágott a hideg csempéhez,mitől egy fájdalmas nyögés csúszott ki ajkaim közül.Halálfélelem tört rám,mivel nem tudtam beazonosítani támadómat.Viszont mikor közelebb hajolt és megéreztem undorító alkoholos leheletét azonnal rájöttem,hogy kivel állok szemben.

-Bae.-sziszegtem mérgesen.
-Szia cicamica.Mizu van veled?-húzta sunyi félmosolyra száját.

Undorodom ettől az embertől.Nem is értem hogy viselhettem el fél évig.

-Mit érdekel az téged?Már 3 hónapja SEMMI közünk egymáshoz.Hagyj engem békén végre.-egyáltalán nem remegett meg hangom,amit furcsálltam is,hiszen tudtam mire képes,ha ellenszegülnek neki.

Erőszakosan harapott ajkamra,de én kapcsoltam és teljes erőmből ágyékon rúgtam.Fájdalmában elengedett és odakapott,mire én befutottam lakásomba és bezártam az ajtómat.Számat befogtam,mivel a sírás kerülgetett..észrevettem,hogy valami csöpög az ujjaim közül és lecsöppen a padlóra.Az a szemétláda..megéreztem vérem savanykás ízét..így megharapott az a dög.

-Elbújni elbújhatsz bébi,de nem menekülhetsz örökké..úgyis megkaplak..megint.-majd ördögi nevetése egyre jobban távolodott.

Sírva csúsztam le véremmel tarkított fapadlómra és eszeveszett sírásba kezdtem.Jó ideje itathattam az egereket,mikor halk kopogást észleltem hátam mögül.

-SuJin?SuJin bent vagy?Engedj be kérlek,minden rendben?-hallottam meg Luhan aggódó hangát.

Arrébb másztam a földön,így betudott jönni.

-Jézusom,jól vagy?Mi történt?-térdelt le elém és azonnal karjaiba zárt.
-B..Bae..istenem..megint itt volt..-markoltam dzsekijébe így még jobban beleolvadtam mellkasába.Beszippantottam édeskés illatát és ahogy cirógatta fejem és puszilgatott..teljesen megnyugodtam.

-Had nézzem a szád.-emelte fel fejemet államnál fogva.Ahogy hüvelykujjával végig szántotta friss sebemet felszisszentem.-Jól van,semmi baj.Nem akarlak bántani.-majd lehajolt és egy édes puszit adott véres sebemre.-Gyere elviszlek az orvoshoz.-húzott fel a földről.
-A hova?-akadtam ki.Utálom az orvosokat.
-Nyugi,csak jót akarok neked,mert fontos vagy nagyon nekem.-húzott megint magához.Nem értem..ha ennyire fontos vagyok neki,akkor miért nem mondta ki egyszer se AZT a szót?Annyira vágyom rá,hogy halljam tőle..annyira.Akarom.

-R..rendben.De..félek..mi lesz,ha itt fog várni mikor haza jövök?-aggodalmaskodtam,miközben felvettük cipőinket.
-Ne izgulj,most szépen vigyázok rád a többit pedig majd kitaláljuk az orvos után.-kulcsolta össze ujjainkat majd egy biztató mosoly után elindultunk.

Viszonylag gyorsan odaértünk és sorra is kerültünk rövidesen.Kaptam a számra krémet majd el is hagytuk az általam utált helyet.

-Na?Nagyon szörnyű volt?-kérdezte mosolyogva Luhan.
-Igen,még cukorkát sem kaptam.-tettem keresztbe kezeimet és játszottam a sértődöttet.
Hirtelen valami puhát és meleget éreztem ajkaimon.
-Ez elég édes volt neked?-nézett mélyen szemembe,miután elvált tőlem.
Én csak tátott szájjal és kidülledt szemekkel bámultam rá mire ő csak felkuncogott,de édes nevetését a telefonja zavarta meg.Elengedte kezem és bocsánatkérőn nézett rám édes bambi arcával majd félrevonult és felvette.Egy jó negyed órát beszélhetett már én pedig kezdtem fázni.Már éppen intettem volna neki,hogy a félelmemen túljutva haza megyek egyedül,mikor melegség öntötte el hátamat.Megölelt.

-Sajnálom,de mennem kell..próbánk lesz mert holnap reggelre beraktak egy fellépést.-suttogta pőre bőrömre,majd egy gondterhelt sóhaj után elváltunk.

-Nagyon vigyázz magadra és hívj ha haza értél,nem lesz semmi baj.-nyomott egy búcsú puszit számra és elindultunk az utunkra.

Teljesen be voltam tojva.Eluralkodott rajtam egyfajta pánik.Ide-oda kapkodtam a fejemet mivel egyáltalán nem volt forgalmas az utca és rengeteg sikátor volt.Már azt hittem,hogy minden simán fog menni,mikor egy erős ütést éreztem fejemen az utolsó pedig amire emlékeztem az az,hogy sikítva esem a hideg aszfaltra.



MÁSNAP:

Óvatosan nyitogattam szemeimet,melyek még nem voltak hozzászokva az erős fényhez.Nyüszögtem párat a nem jól eső érzésre,majd megpróbáltam felülni,de azonnal éles fájdalom hasított bele fejembe.Gyorsan odakaptam és jobbnak láttam hagyni a felkelést.Inkább körbe néztem,hiszen egyáltalán nem volt ismerős a szoba,melyben feküdtem.Mikor rájöttem,hogy ez minden bizonnyal egy kórházi szoba azonnal félrehúztam számat és megpróbáltam visszaemlékezni,hogy mégis hogy az ördögbe kerülhettem ide,mikor nyílt az ajtó.Egy hölgy jött be rajta aki fehér ruhát viselt és kedves mosolyt küldött felém.Nővérke.

-Áh,kisasszony végre,hogy felébredt.Remélem jobban érzi már magát.-mosolygott szüntelen és megigazította párnámat.
-Jó napot.I..igen már jobban vagyok,csak picit fáj a fejem.-vakartam meg tarkómat.
-Az sajnos még fájni is fog egy darabig,hiszen elég erős ütés érte a fejét.-magyarázott komolyabban.
-Mi történt velem?-néztem rá értetlenül.
-Nos,egy utcai rablás áldozatául esett.Egy fiatalúr hozta be tegnap este és még most is kint van.El sem mozdult innen és folyton a maga állapotáról kérdezősködött.-mondta ismételten mosolyogva.
-Értem,köszönöm.Ki ez a fiatalúr?-csak nem te Luhan?
-A nevét nem kérdeztem meg,de ha óhajtja akkor behívhatom magához.-indult kifelé.
-Azt megköszönném.-erőltettem mosolyt nyúzott arcomra.Szívem megint rendellenesen kezdett kalapálni..már az a tudat,hogy esetlegesen Luhan lesz itt velem perceken belül egy szobában megőrít.Nyílt az ajtó..és..

-Bae?-majdnem leestem az ágyamról a meglepettségtől.
-SuJin,jobban érzed magad?-szaladt oda hozzám és megfogta a kezem.Amit akkor láttam rajta..fél év alatt nem láttam ilyet rajta..aggódott.
-Én jól..vagyis izé..mit keresel te itt?-húztam ki kezemet övéiből.
-Én..
-Ő volt a megmentője.-jött be megint a nővérke.-Hamarosan mehet is haza kisasszony.Maga hagyja most magára had aludjon.-tessékelte ki Bae-t.Ő csak intett egyet és elment.

Mivel a rablás miatt nem volt se telefonom se irataim,ezért mindent intézett nekem Bae.Minden nap bent volt mellettem és kedveskedett.Virágot hozott vagy éppen csokit.Régebben megtudtam volna szokni a kedvességét,de most irritált.Tudtam,hogy csak megjátsza magát ez nem rá vall.Minden nőt csak tárgyként kezel amit kénye-kedve szerint használhat.Két hétig voltam bent a kórházban folyamatos megfigyelés alatt,mivel sokszor volt hányingerem és simán összeestem,ha túl sokat sétáltam vagy mozogtam.Ez alatt az idő alatt teljesen üresnek éreztem magam..nem keresett,de vajon miért?Jó..tudom,hogy nincs telefonom..vagyis már van,mert a mai ajándékom egy új telefon volt Bae-tól..új lett a számom nem is értem,hogy mit vártam..hogy kereshetne meg..olyan bolond vagyok.

-Mehetünk?-nyitott be Bae mosolyogva.
-Igen.-sóhajtottam egyet és indultam is.

Otthon Bae betessékelt az ágyba,hogy aludjak,de nem tudtam.Két hétig mást se csináltam és egyébként is csak RÁ gondoltam.

Mire teljesen jól lettem úgy gondoltam,hogy megmondom Bae-nak,hogy kedves és aranyos volt tőle,hogy ápolt és mellettem volt,de nem szeretnék vele megint együtt lenni.Meg is bántam ezt a tettemet...megvert.És ez ment egy teljes hétig..

-Cica elmentem a haverokkal piálni majd hajnalban jövök.-kiabált be a szobába,mire én morogtam egy "oké"-t és már el is tűnt.
Elégedetten fújtam ki a bent ragadt levegőmet majd átvedlettem a pizsamámat valami használhatóbbra és elindultam.Hova tartok?Az EXO dormhoz.Mivel eddig Bae folyamatosan otthon volt és ha el is ment bezárta az ajtót most megragadtam az alkalmat,hogy beszéljek,nemcsak Luhan-nal,de Xiumin-nal is.Mikor megkaptam az új telefonomat az egyetlen egy szám benne Xiumin-é volt,mivel csak az övét tudom fejből.Még aznap írtam neki egy üzenetet,hogy találkozni akarok vele és hogy mi van Luhan-nal mire bunkón visszaírta,hogy nem akarnak rólam tudni.Ezt nem tudtam hova tenni és már azóta őrlődik bennem ez a dolog..és..őrülten hiányzik Luhan,bevallom.

Szinte futva tettem meg az utolsó métereket és tapadtam a csengőre.

-Megyeeeeeek.-hallottam meg Baekhyun cuki hangját,ami mosolygásra késztetett.-Ó..szia.-láttam rajta,hogy erősen elgondolkodott azon beengedjen-e,de végül kedves mosollyal beinvitált.
-Xiumin?Luhan?-néztem körbe.
-Xiumin a szobájában,Luhan pedig még nincs itthon.-magyarázta.
-Akkor beszélnék Xiumin-nal,ha nem baj.-mosolyogtam rá kedvesen.
-Nem..menj csak tudod az utat.-intett majd visszaugrott a kanapéra.

Odaértem legjobb barátom ajtajához és kopogás nélkül benyitottam.

-Hát te?Mit keresel itt?-nézett rám érdekesen.
-Neked is szia.-mondtam kissé idegesen.-Tudod a legjobb barátok néha napján meglátogatják egymást.-ültem le mellé az ágyára.
-Nézd SuJin.-gyurmázta meg kissé pufi arcocskáját.
-Mire véljem az utolsó üzenetedet?Mit tettem?Tudom,hogy nem jelentkeztem,de az utcán megtámadtak és ellopták a telefonomat..aztán két teljes hétig kórházban tartottak és utána..utána..-elsírtam magam.
-Utána összejöttél Bae-val.-bújt oda hozzám és átölelt.
-De nem önszántamból.-sírtam fel még keservesebben.-Megvert és én nem tudtam mit tenni ellene..most is azért tudtam eljönni,mert piálni ment..én nem bírom Xiumin..annyiszor megakartam magam ezalatt az egy hét alatt ölni,de képtelen voltam megtenni..látni akartam Luhan-t mindennél jobban..nagyon hiányzik,érted?-kapaszkodtam erőtlenül belé.
-Szörnyen sajnálom..és..figyelj.-emelte fel fejem.-Azért voltam veled ilyen,mert eljött ide Bae.
-Ide?-vágtam szavába.
-Igen..elmondta,hogy csak kihasználtad Luhan-t és visszamentél hozzá.
-Ó hogy az a..-szorítottam ökölbe kezem...megfogom ölni.
-Végig hallgatnál?-förmedt rám.Én csak bólintottam.
-Szóval azt is mondta,hogy azért nem veszed fel Luhan-nak a telefont..mivel ő minden nap idegesen hívogatott téged.Hidd el nagyon kiborult akkor..napokig nem evett és mindenkivel bunkózott.Veled álmodott és az összes táncmozdulatot elrontotta.De most hogy itt vagy majd megbeszélitek és minden rendben lesz.-simogatta meg fejem búbját.Megnyugtatott.-És mi az,hogy csak Luhan hiányzott?-kaptam egy kokit tőle.
-Jójó te is.-nevettem.
-Megjöttem.-hallottunk egy unott hangot kintről.
-Luhan..-suttogtam magamnak majd felugrottam helyemről és kiszaladtam a nappaliba.Éppen a cipőjét vette le én pedig addig elé sétáltam.Ahogy elkezdett kiegyenesedni szívem egyre nagyobbakat vert.Látni akarom az arcodat..azt a gyönyörű arcodat..Amint velem egy síkba ért a döbbenet,harag,szomorúság és boldogság..mind átsuhant szemeiben.A sírás mardosta a torkomat.

-Luhan..-és beledőltem a karjaiba.Egy ideig csak állt,majd erősen közre fogta derekam és ő is halkan pityeregni kezdett.Még..sose sírt miattam egy fiú se..milyen édes még ilyenkor is.
-Én megmagyarázom..-suttogtam pólójába.
-Nem érdekel.Most csak az számít,hogy megint a karjaimban tarthatlak.Hogy megint itt vagy velem.Annyira hiányoztál.Szeretlek nagyon.-szorított egyre erősebben.
-Kimondtad..-ámuldoztam,majd fel is szisszentem.
-Mi..mi a baj?-tolt el magától gyorsan.Aggódott értem.
-Csak itt van egy sebem.-mutattam karomra.
-Ez neked csak seb?Ez hatalmas..az az állat volt?-nézett idegesen szemembe.
-Kit érdekel?Hiszen most már itt vagy és meggyógyítod a sebeimet.-bújtam megint hozzá.Nem tudok ezzel az emberrel betelni.Kell nekem..mint a boldogság.És ő megadhatja nekem.

-Itt vagyok és mindig itt leszek neked.
-Szeretlek.-mondtam ki én is.
-Jajj anyám csókold már meg ember.-jött ki dühösen Xiumin.
Nevetésben törtünk ki,majd Luhan felém hajolt és..megint érezhettem azokat a finom és édes ajkakat.
-Jó,jó.Azt mondtam,hogy csókold meg nem azt,hogy edd meg.-szólt ránk nevetve Xiumin mikor már percek óta csókolóztunk.

Hirtelen megcsörrent az az átkozott telefonom.
-Igen?-kaptam ki zsebemből és vettem fel,miközben Luhan hátulról ölelt és puszilgatta nyakamat.
Talán gonosznak fogtok tartani,talán velem együtt fogtok örülni,de a hívást megszakítva hatalmas kő esett le a szívemről és mosolyogva tapadtam Luhan ajkaira.Benyomtam szájába nyelvemet majd átvette csókcsatánk felett az irányítást.
-Ki..volt..az?-puszilgatta szám.
-A rendőrségről hívtak..Bae meghalt.Verekedtek a kocsmában és jól elintézték.
-Ez..ez..remek hír.-kapott fel karjaiba és elkezdett velem pörögni majd a kanapéra estünk le.
-Nekünk mindenképp az.-nevettem.
-Akkor már semmi akadálya annak,hogy a barátnőm legyél.-tapadt megint ajkaimra.
-Semmi.-mosolyogtam a végén rá.
-Nagyon szeretlek.-mondta komoly arccal.-Amíg nem voltál velem addig nem is léteztem.És a rablás..annyira sajnálom,én..-nem hagytam,hogy befejezze,szájára tettem mutatóujjamat.
-Nem kell bocsánatot kérned.Most már vége.
-Még csak most kezdődik.-mondta sunyi mosollyal.
-Az biztos.-mosolyogtam,majd felkapott és a szobájába vitt.

Nem tudom,mit akarok. (LuHan,EXO-M,+18) part 1.

Hivatalos vagyok egy nem hétköznapi buliba.Hogy mi teszi "nem hétköznapi"-vá ezt a bulit?Hát az ünnepelt.Kim MinSeok,azaz Xiumin már három éve a legjobb barátom.Még a középiskolában ismerkedtünk meg,ahol egy barátom sem volt a folytonos verekedésem végett.Nem tudtam máshogy levezetni a bennem felgyülemlett feszültséget,ütöttem.Senki sem hallgatott meg,hogy mi a bajom,mindenki utált,messzire elkerültek.Pedig ha bárki is nyitott volna felém és nem csak piszkált volna,ha megoszthattam volna a gondjaimat valakivel,akkor talán másként alakult volna a középiskolás életem.De nem bánom,hogy így lett,máskülönben nem ismerném a kis majmot.Xiumin sose bántott,mindig megnevettetett a sok hülyeségével.Mikor felvételt nyert az EXO nevű bandába kicsit megingott a kapcsolatunk,de idővel hozzászoktam,hogy mindig úton van és alig tudunk találkozni.Már az ajtó előtt álltam,mikor megéreztem azt az érzést,amely mindig hatalmába kerít,ha megközelítem az EXO dormját.A szívem erősen kalapál,szinte kiesik a helyéről,izzad a tenyerem és gombóc keletkezik a torkomban,melytől szinte megfulladok.Hogy mi okozza ezt nálam?Nem mi inkább ki...nem,nem Xiumin..őt a bátyámként szeretem,de van egy fiú ebben az átkozott lakásban,aki nem hagyja nyugodni a szívemet.Elhessegetem a gondolataimat és lassan kifújtam a tüdőmben rekedt levegőmet,majd egy határozott mozdulattal "ültem" rá vendéglátóm csengőjére.Nem kellett sokat várakoznom már nyílt is az ajtó.Reflexszerűen ugrottam volna Xiumin nyakába mikor belém hasított a felismerés,hogy más állt előttem.Szívverésem kétszeresére gyorsult és a víz is kivert.Igen..miatta vagyok mindig ezen a helyen zavarban.Luhan állt előttem,kibe már akkor beleszerettem,mikor Xiumin bemutatta nekem.Mind a tizenegy fiú közel állt hozzám,de Luhan más volt.Volt benne valami,ami miatt elvesztettem az eszemet a közelében,de ő ezt észre sem veszi.Nem lát a lelkembe,honnan is kéne tudnia?Nem figyeli a jeleket..dadogok a közelében,félek a szemébe nézni,ha véletlenül is,de hozzám ér azonnal elvörösödöm,miközben ha mondjuk Chanyeol ér hozzám maximum csak felrúgom röhögve.

-Szia.-mosolyog édesen rám.
-Szi..szia.-éreztem,hogy rák vörös vagyok.
-Örülök,hogy eljöttél.-állt arrébb az ajtóból,engem beinvitálva.
-Té..tényleg?-léptem beljebb.
-Persze,Xiumin-nak ez sokat jelent,hiszen te vagy a legjobb barátja.-kísért az ünnepelthez.
-Igaz.-kicsit rosszul esett ez a fordulat.
-SuJin!-kiáltott nekem MinSeok.-Király,hogy itt vagy.Gyere,megmutatom mekkora tortát kaptam.-csillogó szemekkel húzott a konyhába.
-Olyan vagy,mint egy gyerek.-mosolyogva megöleltem,miután megcsodáltam a "hatalmas" tortáját és közben szemem sarkából a bambi képűt kerestem.Meg is találtam..Sehun mellett.Tudom,butaság..de mióta rájöttem arra,hogy Luhan mennyire fontos nekem,idegesít Sehun jelenléte.Folyton körülötte van..féltékenységet érzek mikor meglátom őt Luhan mellett.Úgy érzem,hogy nem csak szimpla barátok..annál többek egymásnak.Ezt a gondolatot sehogy se tudom elfelejteni.Nem megy.Elszomorít a tudat,hogy Luhan számára nem vagyok fontos..hogy Sehun esetleg fontosabb számára.

-Su..Jin..megfulladok.-hallottam meg az ünnepelt hangját.Szegényt még mindig öleltem,sőt szinte már fojtogattam.
-Jajj,ne haragudj MinSeok.Elbambultam.-szabadkoztam azonnal.
-Ah..semmi baj,huhh még van benned erő,akárcsak a középsuliban.-röhögve masszírozta karját.
-Hahaha.-nevettem cinikusan.-Az ajándékod megérkezett?-kérdeztem sejtelmesen.
-Meg és köszönöm SuJin.-most ő ölelt meg.-De..te jól vagy?-nézett rám komolyan.

Hirtelen nem értettem mire gondol..aztán..sajnos..eszembe jutott.

-Ja,hogy az.Megvagyok,ne aggódj miattam.-vakargattam zavartan tarkómat.
-Nekem ne hazudj.Mondtam,ha megint elmegy hozzád az a barom én szétverem.-keménykedett.Egy jó ízű nevetés közepette bele boxoltam a karjába,mi őt is nevetésre késztette.
-Sokkal jobb,ha nevetsz.-mosolygott.

Hát igen,rég mosolyogtam.3 hónapja léptem ki egy borzalmas kapcsolatból.Barátom,aki  dohány és alkohol problémákkal küzdött és küzd a mi napig..sokszor megvert.Igen,tudom.Erős vagyok,de ellene..nem értem semmit.Egy kigyúrt izomember,semmit sem tudtam tenni.Mikor nagy nehezen szakítottam vele,megkeresett.Megkeres újra és újra..megőrít és félek is tőle.

-Mostanában próbálkozott?-kérdezi megint csak komolyan.
-Úgy ismered Bae-t,mint aki könnyen feladja?-mosolyogtam keserűen.
-Bassza meg.-szitkozódott.
-De ez ma a te napod,ne is beszéljünk ilyenekről.Hozok egy kis pun..-siettem ki,de valaki itala az én ruhámon landolt az ütközés miatt.-Bakker..nem tudsz vigyázni?-förmedtem rá.
-Én?Hát te jöttél belém.-kapta fel a vizet Sehun.
-Ó,szóval CSAK az én hibám,igaz?El is felejtettem,hogy a nagy és tökéletes Sehun sose lehet hibás semmiben.-kiabáltam.
-Mi folyik itt?-a pillangók a hasamban..Luhan.
-SuJin nekem jött,erre neki áll feljebb.-magyaráz nagy hévvel Sehun.
-Na persze,mert te természetesen semmiről sem tehetsz.-sétáltam vissza egy vizes rongyért.
-Hát..nem is.-flegmáskodott.
-Sehun!Kérj bocsánatot SuJin-tól,nem szabad egy ilyen szép lánnyal így beszélni.-szólt rá Luhan.
A "szép" szó hallatára nagyot dobbant a szívem és elejtettem a rongyot is.Miért mond ilyeneket?Jaj,Luhan..már így is megőrülök a közeledben,ne legyél ilyen kedves.
Lehajoltam az elejtett tárgyért,mikor a kezem összeütközött egy másikkal.Gyorsan elhúztam a kezemet.Tudtam,hogy Luhan az.

-Nagyon olyan lett a ruhád?Ne haragudj Sehun-ra,néha elmegy az agya.-mosolyog még mindig édesen.-Na,had nézzem.-alaposan szemügyre vette alig térdközépig érő egybe ruhámat.-Hmm,elég nagy a folt.Ezt azonnal ki kéne mosni.Tudod mit?Haza kísérlek.-fogta meg a kezem és húzott az ajtóig.
-I..igazán nem kell miattam fáradnod.Élvezd csak a bulit,majd hazamegyek egyedül.-húztam volna ki kezemet szorításából,de nem engedte.
-Majd szerinted hagyom,hogy egyedül flangálj este az utcákon?Azt már nem..még a végén bajod esik.-förmedt rám,majd elindultunk hozzám.
Felhívtam Xiumin-t,hogy hazamentem és Luhan is elkísért.
-De jó.Reggelig haza se engedd.-kuncogott a telefonba.
-Mi..miket mondsz,te nyomi.-lecsaptam gyorsan.

Luhan csak kuncogott egyet a vörös fejemen és csendben sétálgattunk otthonom felé.Mikor Luhan megszólalt.
-Van barátod?-nézett rám.
-Hát..volt,de 3 hónapja megszabadultam tőle.Hála az égnek.-sóhajtottam.
-Ennyire szörnyű volt?-nézett rám félszemmel.
-Nem is tudod elképzelni.-néztem a betontengert magam előtt.
-Csak nem bántott?-állt meg egy helyben és engem pásztázott őzike szemeivel.
Csak számat rágva néztem fel rá és szemem könnybe lábadt.
-Szóval beletrafáltam.-szomorú arccal nézett rám.-SuJin..annyira sajnálom.Az ilyen ember nem érdemel meg egy ilyen édes,kedves és gyönyörű lányt,mint te.-zárt karjaiba mondandója közben.
Ki kerekedett szemekkel toltam el magamtól,hogy szemeibe nézhessek..talán most először néztem bele igazából..csak..most vettem észre,hogy milyen tökéletes is ez a férfi..hogy mennyire gondoskodó és érett..

Csak azt vettem észre,hogy arca vészesen közeledik enyémhez és leheletét arcomon érzem.Nem volt alkohol szaga,tehát..valóban így gondolja a dolgokat? Szívem talán kihagyott pár ütemet,a levegő talán nem is annyira hideg most..a idő esetleg meg is állt,de most semmi sem érdekelt..hogy mi volt,hogy mi lesz..csak ami most van..az,hogy Luhan ajkai az enyémeken vannak.Hogy ráharap kicsit alsó ajkamra én pedig készségesen nyitom szét neki ajkaim.Hogy csak Ő és Én vagyunk most.Csak ez számít nekem.

-Messze laksz innen?-vállt el tőlem lihegve.
-Két sarokra.-mondtam még mindig csukott szemekkel.Megőrülök ettől az embertől.

Luhan pajkosan rám vigyorgott és összekulcsolta ujjainkat majd elkezdett futni.Én nevetve próbáltam tartani vele az iramot,ő pedig folyton kérdezgette,hogy most merre kell menni.Mikor nagy nehezen felértünk a másodikra és kinyitottam az ajtómat,Luhan azonnal nekinyomott a hideg falnak és elkezdte csókolgatni nyakamat.
-Egy utolsó kérdés.-lihegett.-Merre van a hálószobád?-mosolygott.
-Arra.-mutattam neki az utat.Felkapott és futott is velem.
-Luhan..miért csinálod ezt?-toltam el magamtól két csók között.
-Mondjuk mert már 4 hónapja szerelmes vagyok beléd?-kuncogott és nyomott még egy puszit számra.
-Ez..komoly?-hitetlenkedtem.
-Komoly bizony.Most,hogy Xiumin elszólta magát arról,hogy nincs barátod és ezt te is megerősítetted úgy éreztem lépnem kell.-csókolgatott.
Azok a csókok..istenem.Meghalok a karjai között.

-Lenne nálad esélyem?-huncutul belecsípett a hasamba.
-Szerinted?Ha nem lenne most nem hagynám,hogy csókolgass.Már vagy fél éve beléd vagyok zúgva.-vallottam be,miközben pólóját gyürkéztem.
-Akkor..semmi akadálya annak,hogy megint megcsókoljalak,igaz?-mosolyogva lökött le ágyamra.
-Hát..nemigen van.-nevettem.
-Élvezni fogod.-harapdálta a fülcimpámat.

Innentől körülbelül minden kiesett.De annyit biztosan tudok,hogy szédületes dolgot műveltünk Luhan-nal.Hogy honnan tudom?Onnan,hogy másnap meztelenül keltem fel az Ő mellkasán pihentetve fejem.Kell ennél több bizonyíték?Nagyon boldog vagyok..de mint minden..a boldogság sem tart örökké..

Csak te kellesz.[ChangJo,Teen Top]

   TE szemszöged

Mindig azt hittem,hogy mi ketten összetartozunk,hogy örökre együtt leszünk.Mekkorát koppantam,istenem.Minden akkor kezdődött,amikor megismertem ChangJo-t.Először csak barátok voltunk,aztán ez átalakult valami sokkal mélyebb dologgá.Szerelemmé.Sülve-főve együtt voltunk.Mindent megosztottam vele..a bánatomat,örömömet...de mint minden kapcsolat ez is kihűlt egy idő után.A legszörnyebb viszont az,hogy az én részemről még mindig tiszta szívemből szeretem,még ha miatta szenvedek most a legtöbbet is.Emlékszem..tisztán emlékszem arra a bizonyos napra,amikor minden rosszra fordult köztünk.


5 nappal ezelőtt:

Siettem szerelmemhez,amilyen gyorsan csak tudtam,mivel percre pontosan tudom,hogy mikor vannak vége a próbáinak,ezért sietnem kellett,hogy még előtte odaérjek lakására.Előkotortam a kulcsot,amit nem sokkal a féléves együtt létünk után másoltatott nekem,és becipeltem a két hatalmas szatyrot,amik tele voltak ChangJo kedvenc ételének alapanyagaival.Nagy nehezen leügyeskedtem magamról lenge kabátomat és lassan,botorkálva kerestem meg a falon található villanykapcsolót.Mikor végre fellélegeztem,hogy sikerült félig a kis tervem,olyan látvány fogadott,amitől kétszer kivert a víz és háromszor megállt a szívem.Női ruhadarabokkal szemezgettem a földön szanaszét,és nem a sajátjaimat láttam..ó nem..ezek teljesen idegenek voltak számomra,de gondoltam ChangJo-nak már ismerősebbek lehettek.Feldúltan,izgalommal és pánikkal telve vettem az utamat ezúttal a hálószoba felé.Nesztelen járásomnak köszönhetően,ahogy közeledtem az ajtó felé,egyre hangosodó nyögéseket hallottam.Szinte levegőt se mertem venni.Az ajtót résnyire nyitottam,és a látvány egyszerűen annyira lesokkolt,hogy egy halk sikoly hagyta el sírásra görbülő ajkaimat.Megcsalt.

Hirtelen beleborzongtam a gondolataimba.Egy könnycsepp gördült végig kipirosodott arcomon,ahogy megint az ismerős lakás felé igyekeztem,de már semmi sem köt ahhoz a helyhez,már csak az ott maradt holmijaim miatt vettem rá magam a viszontlátásra.


-_________________,te vagy az?-hallottam szerelmem hangját,miután bevágtam magam mögött a háló ajtaját.
Sietősen kapkodtam össze kabátomat,kulcsomat és telefonomat,amelyeket mindig ChangJo-val közös képünk mellé szoktam rakni,a szekrényre.
A sírás mardosta torkomat,de nem akartam gyengének mutatkozni.Lépteket hallottam magam mögött,ahogy már a cipőmet vettem fel.Hirtelen erős karok között találtam magam.
-Ne menj el,hidd el megtudom magyarázni.-suttogta fülembe.
-Megtudod?-őrjöngve szakadtam ki karmai közül.
Szembe találtam magam vele.Egy szál alsóban állt csak előttem,de nem érdekelt,hogy mennyire szexin nézett ki..akkor sem fogok elgyengülni.
-Bébi,ugyan már,ez..ez..-közelített felém,széttárt karokkal.
-Ez?Ez mi?Megcsaltál,te utolsó féreg..gyűlöllek.-nem bírtam tovább..elsírtam magam.
-Ne mond ezt..tudom,hogy szeretsz,ahogy én is téged..én..tudom,hogy egy marha vagyok,de..-nem bírta befejezni,mivel égett az arca.Felpofoztam.
-Mi folyik itt?-jött ki sipítozós hangjával a kis lotyó.Azonnal elpárolgott a maradék önuralmam is,amikor megláttam a pólómban..és ahogy odalibbent a megszeppent ChangJo mellé..felfordult a gyomrom.Egy igazi plázapicsával csalt meg ez a barom?
-Úristen,jól vagy Changie maci?-simogatta fiúm arcát.
-Hogy..minek nevezted?-elnevettem magam a hülye kis libán.
-Ilyen vicces ez neked?Nekem inkább az poénos,hogy én kellek ChangJo-nak,hogy jól érezze magát.-
És csatt..még egy pofont kiosztottam,de ezentúl a kis cicusnak.Kikerekedett szemekkel pislogott rám.
-Viszlát.-elindultam kifelé.Már az ajtót nyitottam,mikor valaki megint megakadályozott távozásomban.ChangJo fogta meg karomat.
-Ne menj el,kérlek.-sírt.-Nem tudok nélküled élni.
-Úgy látom menni fog.-néztem a kis hálótársára,aki a háttérben hisztizett.-Felejts el,ahogy ma este is akartál.-majd erősen elrántottam kezemet és már el is tűntem onnan.

Onnan..most pont oda tartok.Már az ajtóban állok,amikor elkap a sírógörcs.Lecsúszok az ajtó melletti falon és csak csöndben sírok.Pár perc múlva ajtó nyitódásra figyelek fel.Csiga lassan emelem fel arcomat és azonnal összetalálkozik Vele tekintetem.Megtörtnek láttam és fáradtnak..az nem lehet,hogy miattam ilyen?!Hiszen olyan könnyedén megcsalt..nem értem..

-___________,hát visszajöttél hozzám?-örült meg,majd sírva felrántott karjaiba.Ölelt..percekig csak ölelt és én annyira gyenge voltam,hogy nem volt erőm ellökni magamtól,de valahogy nem is akartam.Hiányzott.Őrülten hiányzott már.
-Csa...csak a cuccaimért jöttem.-szipogtam,miután elengedett.Elindultam be a lakásba.
-Ne..ne csináld,komolyan csak ennyi miatt jöttél?-hüledezett és láttam,könnybe lábadt szemeiben a megbánást.
-Mi miatt jöttem volna?Itt nincs számomra semmi.
-Ne mondj ilyet,te is tudod nagyon jól,hogy én mindig itt vagyok neked.Én megőrülök nélküled.Értsd meg,hogy az életemnél is fontosabb vagy nekem.Az a lány..egy kibaszott nagy hiba volt az életemben,de hidd el ezerszer megbántam már az egészet.Én csak téged szeretlek.Kérlek ne hagyj el,mert abba belehalok.Kérlek..adj még egy esélyt.Nem bántalak meg többé ígérem,________.-válaszként csak megcsókoltam.Először meglepődött,majd gyorsan kapcsolt és visszacsókolt.Levegő hiány miatt pár perc múlva elváltak ajkaink egymástól.
-Akkor,ezt elkönyvelhetem annak,hogy megbocsájtottál?-kérdezte sunyi mosollyal.
-Tudod,akárhogy is erőlködtem,nem bírok rád haragudni,habár nagyon megbántottál és összetörted a szívemet.
-Ne haragudj.-puszilta meg arcomat gyengéden.
-Már nem haragszom..annyira.-tettem hozzá.
-Akkor azt hiszem nagyon kell tepernem,hogy annyira se haragudj rám.-mosolygott rám a szívdöglesztő mosolyával.
-Nagyon,nagyon,nagyon kell teperned.-húztam pólójánál fogva közelebb magamhoz.
-Meglesz.-kacsintott,majd megint megcsókolt..hosszan..szenvedélyesen..és bocsánatkérőn.-És most..főzöl nekem valami finomat?-húzott a konyha irányába.
-Van itthon egyáltalán valami,amiből tudok főzni?
-Van,tessék.-nyomta kezembe a két szatyrot,amit még 5 napja hagytam ott.
-Te bolond.-nevetve löktem meg.
-De most miért?Tudtam,hogy kelleni fognak még.-közelebb húzott magához és megcsókolt..megint.
-Ha folyton csábítgatsz,nem fogok tudni főzni.-mosolyogtam rá a végén.
-Akkor ugorjunk a desszertre.-harapta be ajkait,majd felkapott és a hálóba vitt.


Később:

-ChangJo?..-szólítottam meg,miután befejeztük a "desszertet."
-Hmm?
-Azt hiszem sikerült kiengesztelned,de ígérd meg,hogy mostantól mindig hűséges leszel.
-Megígérem.-húzott mellkasára.-Ezentúl mindennap bebizonyítom neked,hogy megérte még egy esélyt adnod és,hogy csak te kellesz nekem ezen a világon.-puszilt fejen.
-Remélem is.Szeretlek,jó éjt.
-Én is édesem,neked is.
Így aludtunk el egymás karjaiban...és onnantól kezdve valóban mindig emlékeztetett arra,hogy jól döntöttem aznap.

~Show me. [Daehyun,B.A.P,+18]

Daehyun az ágyon ülve várt rád.Te a mosdóban készülődtél.Daehyun türelme az idő múlásával egyre csak fogyott.Végül az ajtó kinyílt,te pedig az ajtó félfának dőltél.Piros női fehérneműt viseltél,amit Dae láthatóan díjazott.

Elég régen voltatok már együtt a turnéja miatt és neked már őrülten hiányzott.Igaz,hogy az elmúlt néhány napban Dae otthon volt,de akkor sem tudtatok elég időt szakítani kapcsolatotokra,de ma este csak neked szenteli idejét.

Egy önelégült mosollyal vőlegényedre néztél,akinek szemei szorgosan vándoroltak végig testeden mielőtt kinyújtotta volna feléd mutatóujját és csinált volna egy "gyere ide" mozdulatot.Átsétáltál a szobán,majd ölébe ültél.Kezeidet vállain pihentetted,míg ő derekadat tartotta.

-Igen?-kérdezted.
-Egyszerűen....bámulatos vagy.-mondta.

Érezted kezeit fel-le futni oldaladon.Lenyomtad őt az ágyra és ráültél derekára.Előre dőltél és fülébe suttogtál.

-Engedd meg,hogy megmutassam neked,milyen bámulatos vagyok.-haraptál fülcimpájába,mielőtt végig nyaltál  volna állán.

Pillangócsókokat hagytál arcán,majd végül ráhelyezted ajkaidat övéire.Csókolgatta,nyalogatta alsó párnádat,könyörgött,hogy bebocsájtást nyerhessen.Te készségesen befogattad,majd nyelveitek vad táncba kezdtek.Belemarkolt fenekedbe és mozgatni kezdte csípődet övén.Már érezted dudorát.Elváltál édes ajakitól és elkezdtél nyakán munkálkodni.Nyalogattad,szívtad ezzel szép lila foltokat hagyva selymes bőrén és végül elértél inge gallérjáig.Gyorsan megszabadítottad a zavaró ruhadarabtól,és újra csókban forrtatok össze.Ajkaid megint levándoroltak nyakához és mellkasához.Nyálcsíkokat hagytál puha bőrén,amibe beleremegett.Mikor leértél nadrágjához egy gyors mozdulattal letépted róla és eldobtad.Visszamásztál hozzá és megint megcsókoltad.Kezedet végig vezetted hasa mentén,egészen felruházott tagjáig.

-Hagyd.-mondta gyorsan.
-Mit hagyjak?-nyomtál egy apró csókot telt ajkaira.
-Ezt.-mutatott boxerére.
Lehúztad róla,majd ugyanarra a sorsa jutott,mint a többi ruhadarab.Rámarkoltál férfiasságára és párszor húzogattad rajta bőrét.Daehyun lehunyta szemeit.Nyelvedet kinyújtottad és végig nyaltál csúcsán,mire szerelmed torkából egy izgató nyögés tört fel.Kinyitottad szádat és lassan bele vezetted lüktető szépségét.Lassan mozgattad fejed tagja körül,majd egyre sűrűbben ismételted meg ezt az eseménysort.Dae hátra fogta hajadat,és vággyal teli szemeivel figyelte,mit teszel vele.Miután gyors iramban szoptad barátod péniszét,lassítottál és egy cuppanással kivetted szádból és folytattad kézimunkádat.

-Mi az?Szereted ezt?Menny el nekem bébi.-csábítóan beszéltél hozzá.
Visszahelyezted péniszét szádba és elkezdted keményen szopni.

-Ohh..baszd.-hallottad ahogy Dae szitkozódik,miközben próbáltad kielégíteni.

A fejed tovább mozgott fel-le, amíg meg nem érezted nedvét torkod hátsó részében.Elváltál nemes testrészétől,felnéztél rá miközben lenyelted fehér folyadékát és végig nyaltál ajkaidon.

-Hmm..finom.-mondtad csábosan.

Megint derekára ültél és vadul csókoltad.Nem tudtál betelni azokkal a méz édes ajkakkal.Félre húztad tangádat és magadba nyomtad tagját.Ziháltál,mert hosszú idő óta most vagytok intim kapcsolatban.

-Miért vagy ennyire szűk?-kérdezte,miközben mozgott benned.

Felmordultál a jól eső érzésre,amit már oly régen éreztél.Nem bírtad a lassú tempót,amit Dae diktált ezért körkörösen kezdted mozgatni csípőd.

-Annyira jóhh.-nyögted miközben beletúrtál hajába.

Dae felgyorsított és érezted,hogy hamarosan eljutsz a csúcsra.Daehyun egyre erősebben és gyorsabb iramban mozgott benned és egyfolytában egymás nevét nyögtétek.Hátra dobtad fejed,miközben Dae szünet nélkül hajtott titeket a paradicsom felé.Dae felült és felhúzott téged ölébe.Szorosan simult össze testetek és ő védelmezően tartott erős karjaiban téged.A körmeid belesüllyedtek hátába,ahogy megérezted orgazmusod jöttét.

-Igen!Daehyun!Ó istenem!-sikítottad fülébe,miközben folytatta.
A sebessége csak gyorsabb lett minden nyögéssel.Körmeid megint hátában hagytak mintát,ahogy még mélyebben benned volt.

-Gyerünk bébi.Élvezz!-súgta füledbe.Néhány perc múlva együtt jutottatok el a csúcsra.

Lefeküdtél Daehyun mellé és próbáltad visszaállítani légzésedet.Oldalra fordítottad fejed,hogy rá nézhess és pont akkor ő is arcodat kémlelte.Egymásra mosolyogtatok.

-Te aztán tudod,hogy hogyan kell lenyűgözni valakit.-húzott magához.
-Naaa.-megütötted karját.
Ráült derekadra és füledhez hajolt.Végig nyalt rajta és belesúgott.

-Most én mutatom meg,hogy milyen bámulatos vagyok.